Mikorra érkezzek?
Kérjük, érkezzetek legalább 15 perccel a foglalkozás kezdete előtt, hogy időben el tudjuk kezdeni a programot. Késés esetén még 30 percig van lehetőség a csatlakozásra, ezt követően azonban sajnos nem tudunk már helyet biztosítani, és a jegy más időpontra sem váltható át. Köszönjük a megértéseteket!
Mit hozzak magammal?
Foglalkozásainkra semmit nem kell hoznod magadon kívül – minden szükséges eszközt mi biztosítunk. Bár a foglalkozások ideje alatt mindenki kap egy kötényt is, hogy megóvjuk a ruhádat, de a festék néha így is utat talál, ezért kérjük, ne a kedvenc darabodban érkezz, hogy gondtalanul élvezhesd az alkotást!
Meddig mondhatom le a foglalást?
Kérjük, hogy amennyiben mégsem tudtok részt venni a foglalkozáson, legkésőbb a kezdés előtt 48 órával jelezzétek felénk, hogy megfelelően fel tudjunk készülni. Ezen időn túl sajnos nem tudjuk visszatéríteni a foglalási díjat. Köszönjük a megértéseteket!
Szükséges-e bármilyen előképzettség?
Foglalkozásainkhoz nem szükséges semmilyen előképzettség – az alapoktól indulunk, és közösen haladunk végig a kreatív folyamat minden lépésén. Végig segítünk, hogy magabiztosan alkothass, és biztosak vagyunk benne, hogy büszke leszel a végeredményre!
Van-e korhatár a foglalkozásokon?
Felnőtteknek szóló foglalkozásainkon 14 éves kortól lehet részt venni. A kifejezetten gyerekeknek szóló programokat külön időpontokban hirdetjük meg.
Hogyan jutok el hozzátok?
Stúdiónk könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is. A legközelebbi metrómegálló a Keleti pályaudvar, ahonnan néhány perc séta után már nálunk is vagytok. Autóval a környező utcákban tudtok parkolni, azonban a parkolás fizetős és 18:00 óra után érdemes figyelni a lakossági parkolóhelyek elkerülésére.
Fontos: a stúdió előtt található egy mozgáskorlátozott parkolóhely, ami szinte mindig üres – azonban jogosulatlan használatát kerékbilinccsel és egy piros csomaggal szokták jutalmazni, ezért jobban jársz, ha másik helyet választasz.
Van lehetőség csapatépítő, születésnap vagy egyéb rendezvény szervezésére?
Természetesen, ezekre az alkalmakra is remek időtöltést kínálunk igény szerint! Részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot!
Hogyan fizethetek a helyszínen?
Van lehetőségetek a foglalkozások előtt és után a helyszínen eszközöket vagy termékeket vásárolni. Ezek vételárát készpénzben vagy utalással tudjátok rendezni.